szieszta.hu

Taylor Swift

 
    1. Édesanyja azért választotta Taylor nevet a cseppet sem lányos hangzása miatt, hogy felnőve, ha munkát keres, ne ítéljék meg előítéletek alapján csak azért, mert nő. Teljes neve: Taylor Alison Swift. Egyébként ezt a nevet a népszerű énekes, James Taylor után kapta, és úgy tűnik, ez a döntés már a születése pillanatában meghatározta a sorsát.
    2. Apja tőzsdeügynök volt, és ő is ezt a pályát akarta követni. Ám mindössze negyedikes korában egy három oldalas verset írt, amellyel első helyezést ért el egy irodalmi versenyen. Ez az esemény megváltoztatta az addigi terveit, és elindította pályafutását az írás és a zene világában.
    3. Readingben, Pennsylvania államban született (1989.december 13.), egy karácsonyfa farmon töltötte a gyerekkorát 5 éves korától 10 éves koráig, erről pedig dalt is írt, melynek a címe: Christmas Tree Farm.
    4. Taylor első tehetségkutatóját 11 évesen nyerte meg. Egy számítógép-szerelő tanította meg gitározni és ezután az első dalát 12 évesen szerezte: Locky You, valamint 14 évesen ő volt a legfiatalabb előadó, akit a Sony/ATV Tree kiadó leszerződtetett.
    5. Bár kezdetben country zenét játszott, Taylor Swift később áttért a popzene világába, és hatalmas sikerrel járt. Ez az átmenet volt az, amely még szélesebb közönséget hozott számára.
    6. Híres arról, hogy dalainak nagy része az érzelmeiről és a személyes élményeiről szól, különösen a szerelmi életéről. Sok rajongója kifejezetten azért szereti, mert számára olyan érzéseket ébresztenek, amelyekkel azonosulni tudnak.
    7. A zene mellett Taylor Swift szívesen kipróbálta magát a színészkedés területén is a „Valentin nap”, vagy az „Amsterdam” című filmekben többek közt.
    8. Szerencse száma a 13-as, 13-án született, a 13. szülinapja péntek 13-ára esett és első albuma 13 hét alatt lett aranylemez.
    9. A Fearless című albumáért 2010-ben ő volt a legfiatalabb, aki megnyerte „Az év albuma” kategória díját a Grammy-gálán
    10. Taylornak három macskája van, melyek közül kettőt híres TV-szereplőkről nevezett el. Az egyik Olivia, aki Mariska Hargitay karakteréről kapta a Law & Order: Special Victims (Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály) című sorozatból, a legújabb macskáját pedig Benjamin Buttonnak hívják, Brad Pitt karaktere után.

Feng Shui

Te is szeretnél harmóniát a lakásodban?

szerencsesüti

Szerencsesüti

Ezek a ropogós édességek, amelyeket általában az étkezés végén szolgálnak fel a kínai éttermekben, általában aforizmákat vagy kedvező üzeneteket tartalmaznak, amelyeket most személyre szabhatsz.

kézzel készített kutyakiegészítők

Kézzel készített kutyakiegészítők

Nemcsak szórakoztató és kreatív tevékenység, de hosszú távon pénzt is megtakaríthatsz. 

Étel - bor párosítások

Étel - bor párosítások

Te tudod melyik ételhez melyik bor a legfinomabb?